Elhunyt Tabányi Mihály a „HARMONIKAKIRÁLY”

2019.július 2-án rövid betegség után, 98 éves korában meghalt a „HARMONIKAKIRÁLY”

Misi Bácsi! Emléked örökre velünk lesz ! Nyugodj békében!

            Tabányi Mihályt a ’harmonikakirályként’ emlegeti a szakma. Mindig vallotta, hogy a harmonika koncert hangszer is, szinte mindent el lehet rajta játszani.

            1921. február 1-jén született Pilisen, gyermekkorát Albertirsán töltötte szüleivel, testvéreivel, majd családjával Budapestre költözött.

            Zenei pályafutását klasszikus zenével kezdte. 9 éves koráig hegedülni tanult. Az Operaház első hegedűsének, Hoffmann Gabriellának a magániskolájába járt. A tanárnő tanácsára aztán zongorán folytatta a tanulmányait, mert látta, hogy a gyerek harmóniákban gondolkodott és abszolút hallása volt. Az akkoriban 12 éves fiú minduntalan a jövőjén gondolkodott, hogyan lehet belőle valódi zenész, hogyan emelkedhet ki a szürke zenésziparosok világából. Szülei nem voltak tehetős emberek. Szorgalmára és a munkára támaszkodhatott: folyóiratokat vett és a kora zenei kiválóságainak technikáját és stílusát figyelte, a nagy muzsikusok életrajzait tanulmányozta és várta a jó alkalmat.

            A jó szerencse egy magyar származású, világhírű harmonikaművész, Louis Bobula, azaz Bobula Lajos alakjában jelentkezett. Bobula Lajos 1925-ig Londonban élt, zongoraművész és világszerte elismert harmonikaművész volt. Londonból Berlinbe költözött, majd 1933-ban tért vissza családjával Magyarországra, ahol azonnal elkezdett tanítani. Tabányi Mihály azonnal meghallgatásra jelentkezett nála, és 7 évig volt Bobula egyik legtehetségesebb tanítványa. A harmonika 1933-ban kezdett népszerű hangszerré válni Magyarországon is. Legalább olyan divatos hangszer volt, mint később a gitár.

            1940 Húsvét hétfőjén Marnitz Frigyes zenemű kiadó megrendezte Magyarországon az első harmonika versenyt. A zsúfolásig megtelt Vigadó nagytermében, több mint száz harmonikás részvételével, amatőr és hivatásos zenész kategóriákban. A zsűriben orgona- és zongoraművészek, zenekritikusok ültek. A hivatásos zenészek közül az első díjat Tabányi Mihály nyerte – jazz fantáziát adott elő –, aki ekkor ízlelte meg először a hírnév örömét. A média érdeklődése mindent felülmúlt.

            Egymás után hétszer nyerte a hazai- és nemzetközi szólóharmonika versenyeket, játékát több mint 400 gramofonlemez őrzi. Repertoárjában egyaránt szerepelnek népszerű koncert darabok és azok átiratai, kurrens szalonzenék és francia musette-ek, harmonikára írott bravúrszámok és korabeli tangók, no meg persze a szving.

            1946-tól állandó szereplője a rádiónak. Hamarosan triót alapított bőgővel és gitárral. 4 év alatt több mint kétszázszor szerepeltek a Magyar Rádióban. Élőben kellett játszani a slágereket, pontosan és magabiztosan. Sok jó zenekar volt akkoriban, de viszonylag kevés bizonyult mikrofonképesnek. Nívódíjjal tüntették ki őket.

            Közben beiratkozott a Zeneakadémiára orgona-gordon szakra. A tanári karban ott volt Kodály Zoltán zeneszerző, Ádám Jenő zeneesztéta, Gárdonyi Zoltán összhangzattan tanár. Kodály egyik alkalommal meghallotta Tabányit harmonikán játszani – többek között a Székelyfonót és a Marosszéki táncokat – és megjegyezte: „Elismerem a harmonikát koncert hangszernek, ha Tabányi játszik”. Tabányi egész életében várta az alkalmat, hogy bebizonyítsa, hogy a harmonika is klasszikus hangszer. Nagy öröm volt számára, amikor 2002-ben a Zeneakadémián Vásáry Tamás vezényelte koncerten adott elő egy harmonikaversenyt, amit kifejezetten számára írtak.

            1946-tól játszott nyolctagú zenekarával az EMKE kávéházban, ahová több mint száz ember fért be. Akkoriban ez a szórakozóhely volt az „ország közepe” zenei értelemben. Nyitányokat, film- és vacsorazenét, valamint jazzt játszottak. A korai magyar jazz sokat köszönhet Tabányi Mihálynak.

            Tabányi a negyvenes-ötvenes évek egyik legnépszerűbb hazai szórakoztató muzsikusa volt és ez időben talán a legjelesebb zenekart vezette. Zenekarában játszottak idősebb Pege Aladár (bőgő), Balogh Géza (hawaii gitár), Beamter Jenő (vibrafon) és Kovács Gyula (dob).    Olyan énekeseket kísértek, mint Kapitány Anni, Fényes Kató, Lantos Olivér, Karády Katalin, Ferrari Violetta, Németh Marika, Honthy Hanna, Záray Márta, Vámosi János, és a Latabárok.

            Tabányi Mihály rendszeresen ’igazolt le’ zenekarába tehetséges fiatal muzsikusokat, pl. Csányi Mátyás gitáron úgy játszott, mint George Benson fénykorában, a zongorista Szakcsi Lakatos Bélát, a bőgős Pege Aladárt.

            A hatvanas évektől Tabányi évekig játszott Nyugat-Németországban, Nyugat-Berlinben és München legjobb, legszínvonalasabb lokálokban, pl. a Bayerische Hofban is szórakoztatta a közönséget. Akkoriban azért választotta a külföldi fellépéseket, mert a harmonika Magyarországon is kezdett veszíteni népszerűségéből az új, divatos hangszerek (pl. elektromos gitár, szintetizátor) térhódítása miatt.

            Tabányi többször megfordult Amerikában is. Először 1976-ban, amikor az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulóján a washingtoni Kennedy Centerben játszott együtt Doris Day-el és Les Paullal. Brahmstól a Magyar táncokat, Liszttől a II. Magyar Rapszódiát, a végén pedig egy Gershwin egyveleget adott elő, nagy sikerrel.

            Számos saját szerzeménye közül a legnépszerűbbek a Valse Musette, az Akkordeon Brillant és a Virágkeringő.

            Tabányi vitalitása, ereje szinte legendás. A kilencvenes években pl. egy nála 40 évvel fiatalabb zenészekből álló blueszenekarral, a Palermo Boogie Ganggel koncertezett és készített lemezeket.

            A 40-es évek végén alapított iskolájában 2011-ig tanított és tanítványaival együtt rendszeresen koncertezett az International Buda Stage (IBS) színpadán, vidéki nagyvárosok művelődési házaiban. Számos tanítványa közül többen ma is a hazai harmonikázás élvonalába tartoznak. A fiatal tehetséges harmonikásokat önzetlenül segítette, támogatta. Amatőr harmonika versenyeken zsűrizett és vendégszerepelt Keszthelyen a nevét viselő harmonika versenyen. Pilis és Albertirsa városainak rendezvényein mindig nagy szeretettel vett részt. Albertirsa Baráti Körének 1987 óta aktív tagja.

      Díjai:

  • 1942. febr. 1.: Tangóharmonika Olimpiász (a Nép szavazása alapján a tangóharmonika királyává választották)
  • 1995: Nemzetközi Lyra-díj
  • 2000: eMeRTon Életműdíj
  • 2001: Albertirsa díszpolgára
  • 2005: Pilis díszpolgára
  • 2007: Budapest díszpolgára
  • 2007: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
  • 2012: Magyar Érdemrend Tisztikeresztje
  • 2016: a Harmonikások Országos Társasága Tabányi Mihály születésnapját, február 1-jét kiemelkedő érdemei elismeréséül a Magyar Harmonikások Napjává nyilvánította.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.